Rólunk írták

Chef&PINCÉR vendéglátóipari szaklap, XVI.évf. 2011.október

 

 

Tizenharmadik Kerületi Hírnök 2009.04.14.

“Együtt a kicsik gyógyulásáért

      Közel húsz éves fennállása alatt többszáz-millió forinttal járult hozzá a Madarász utcai Gyermekkórház kis betegeinek gyógyulásához a Gyermekkor Alapítvány. Örömmel tapasztalják, hogy a mostani nehéz gazdasági helyzetben sem lanyhul a lakosság és a cégek adakozási kedve, ha tudják, hogy forintjaikkal nemes célokat tudnak szolgálni.

        Hogy a pénz jó helyre kerül, azt bizonyítja a korszerűsített és kibővített koraszülött osztály, melynek hivatalos avatóján lapunk is ott volt. A lakosság tavalyi 1 százalékos adó felajánlásai tették lehetővé olyan szobák kialakítását, ahol az édesanyák éjjel-nappal koraszülött kicsinyeik mellett lehetnek.

        Dr. Kemény János főorvos, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta: idén is számítanak a magánszemélyek és a cégek támogatására, hiszen van még megoldandó feladat bőven. Ebben az évben az Intenzív Osztály átépítését, bővítését és új berendezések beszerzését tűzték ki célul. Ezekre azért van nagy szükség, mert akárcsak a koraszülöttek, a daganatos és leukémiás betegségekben szenvedő apróságok állapota is gyakran olyan kritikus, hogy intenzív kezelést igényelnek. Márpedig az egyesített Heim Pál Kórház és Madarász utcai Gyermekkórház összes onkológiai és haematológiai betegét itt, a XIII. kerületi, Madarász utcai intézményben látják el.

        A főorvos egyúttal egy most kialakuló példaszerű együttműködésről is beszámolt. A kórház dolgozói közül sokan rendszeres látogatói a közelben levő Danubius-ház Váci úti oldalán működő Cafe Five kávézónak. Ebédidőben, munka után gyakran betérnek egy feketére vagy szendvicsre. Az ismeretség mostanra elvezetett egy, mindkét fél részére előnyösnek és tartósnak ígérkező kapcsolathoz. Hogy ez pontosan mit is jelent, arról Galajda Péter ügyvezető tájékoztatott.

- Az intenzív osztály egyik dolgozója, Pethe Zsolt már jó ideje törzsvendégünk. Vele beszélgetve szereztünk tudomást arról az áldozatkész munkáról, amit a kórházban dolgozó orvosok és ápolók végeznek a kis betegekért. Arra gondoltunk, hogy a magunk eszközeivel talán mi is tudnánk segíteni. Miután felvettük a kapcsolatot az alapítvány munkatársaival, úgy határoztunk, hogy támogatjuk a Gyermekkor Alapítványt.

        Itt és az újpesti, valamint soroksári üzletünkben az eszpresszó kávé mellett többféle kávékülönlegességet kínálunk vendégeinknek. Az adózási időszakot megelőző ötvenöt napos akció keretében bármelyik üzletünkben elfogyasztott bármilyen kávéital árából húsz forinttal a Gyermekkor Alapítványt fogjuk támogatni. Jó néhány iroda dolgozói rendszeresen megfordulnak nálunk, de a közelben lakók is szívesen megisznak itt egy presszókávét. A többi üzletben is szépen fogy a kávé. Így számításaink szerint a sok húszból akár néhányszáz-ezer forint is összegyűlhet.

- Tudni fogják-e a vendégeik, hogy fogyasztásukkal maguk is hozzájárulnak a kórház fejlesztéséhez?

- Természetesen. Egy kihelyezett táblán tájékoztatjuk őket erről, valamint arról a lehetőségről, hogy 1 százalékos adófelajánlásaikkal is segíthetik az alapítványt, illetve a kórházat. Mind az alapítvány web-oldalán, mind saját honlapunkon hírt adunk az akcióról.”

Kavehazak.hu 2009.03.30

A kávézók, kávéházak mindig is központi helyet töltöttek be a társadalom életében. Egy jó kávézó, találkozópontként igazi “harmadik helyként” funkcionál.
Külföldön megszokott, hogy a kávézók felsorakoznak általuk fontosnak tartott ügyek mellé, felhívják ezek támogatására vendégeiket.

A vásárlók aktivizálására többféle módszert alkalmaznak:

  • A láncokban a legelterjedtebb a különböző szervezetek minősítésével ellátott kávék forgalmazása (Fair TradeRain Forest..) Ebben az esetben a vevő választhat olyan kávét, aminek árából bizonyos százalékot támogatásként juttatnak el az adott szervezetnek.
  • Sok olasz kávébárban éppúgy, mint néhány lánc üzleteiben, adománygyűjtő urnákat helyeznek el. A független kávésok, maguk döntik el, hogy melyik kórház, alapítvány, szervezet támogatására bíztatják vendégeiket.
  • A leghatékonyabb módszer, amikor a kávéházas, a saját profitjának terhére minden egyes kávétermék árából automatikusan bizonyos összeget elkülönít valamely szervezet számára.
  • A Cafe Five kávézólánc ez utóbbi módszert választotta. Ennek megfelelően a Cafe Five kávézók új kezdeményezésbe fogtak.
    A kampány személyes kapcsolatokon alapul: a Váci úti Cafe Five törzsvendégeinek mondhatja többek között a Madarász utcai Gyermekkórházalkalmazottait is, ennek köszönhetően az utóbbi időben többször sikerült betekintést nyerniük a Kórház életébe és mindennapjaiba. Ebből a kapcsolatból született meg az elhatározás, mely szerint a kávézó minden kávétermék árából 20 forintot ajánl fel a Madarász utcai Gyermekkórház intenzív osztályának felújítására.
    Az akció 2009. március 25-től 2009. május 18-ig tart, melyben a Cafe Five Kávézólánc mindhárom üzlete részt vesz.

     

    Marcipanordog.blogspot.com 2009.03.23

    “Majd gyors döntés után irány a Cafe Five a Duna Plaza-nál. Addigra már lement a kaja, így egy háromcsokis brownie-t bevállaltunk Shallal, illetve én ittam egy Nuvolinát (csokikrémes tejszínhabos espresso), ami fincsi volt nagyon.”

     

    Velemeny.com 2009.02.25 (ilDee véleménye)

    Igényes

    Ahhoz képest, hogy milyen modern, igényes hely, szerintem nincsenek elszállva az árakkal.A pincérek kedvesek, barátságosak. A kávék, forrócsokik nagyon ízletesek. Érdemes egyszer betérni ide.

     

    Mefiblog 2008.12.22

    “Nevko: A Cafe Five-ot ismeri valaki? Számomra az az etalon.. :)

    Mefi: ez a Cafe Five a kedvenc? Még nem voltam ott, de most hogy ajánlod, mindenképpen útba ejtem majd.”

     

    Kavehazak.hu 2008.09.16

    Idén megnyílt a Cafe Five épülő láncolatának két új üzlete, így az újpesti mellett már a Danubius-házban és a Soroksári úti Tescoban is megtalálható az olasz stílusú kávézó.

    Mit is kell tudnunk a Cafe Fiveról? Az üzletvezető a diszkrét, de fiatalos stílus képviselőjeként igyekezett tágas és fényes teret kialakítani, mely ugyanakkor családias és nyugodt: alkalmas egy kettesben eltöltött beszélgetésre, de akár születésnapok, vagy kisebb rendezvények megtartására is. 
    A három kávézó kialakítása, étel-és italválasztékra egységes képet mutat.

    A szlogennek – “Ahol jól érzed magad!” – igyekeznek eleget tenni. Reggel nyolc után az újságos polcról elvett hírlapok és magazinok olvasgatása mellett elfogyaszthatunk egy kiadós reggelit. Tojásételeikhez minőségi kávét kortyolgathatunk; legyen az frissen darált kávéból készült eszpresszó, tejeskávé, latte macchiato, vagy a világ kedvenc ültetvényeiről származó etióp, guatemalai, costa rica-i és kolumbiai kávékülönlegesség.

    Nap közben érdemes betérni egy kávészünetre, vagy frissítőre: bátran válogathatunk az üdítők és jeges italok közül, de érdemes megkóstolni a házias szörpöket vagy a jeges mentateát is. Mindhárom üzletben választhatunk a jól megszokott hideg-és meleg szendvicsek, friss saláták és sütemények közül. A helyben sütött pékáruk és saláták választéka időszakonként megújul, a közkedvelt ételeket természetesen változatlanul megtalálhatjuk az étlapon.

    Délutáni ejtőzésünk közben alkalmunk van egy forró tea vagy csokoládé élvezete közben ellenőrizni levelesládánkat, hiszen a kávézókban ingyenes wifi használható. Mindezt diszkrét zenei aláfestés mellett tehetjük.

    A munkaidő letelte után pedig ellazulhatunk a koktélok, alkoholmentes italok, shake-ek és turmixok mellett barátaink, családtagjaink társaságában egy hangulatos, gyertyafényes helyen – jobb időben a teraszon is.

     

    Antropos 2008.02.24

    Cafe 5 - kellemes kávézó a XIII. kerületeben
    Újabb kellemes hangulatú kávézó nyílt 2007. végén, a XIII. kerületben. A sürgő forgó váci útról nyíló kis hely, kiválóan alkalmas egy kis elszigetelt kávézásra, egyedül, avagy társasággal egyaránt. Szükség volt már itt egy ilyen helyre a Duna Pláza közvetlen vonzáskörzetében. Csak be kell ülnünk ide és élveznünk a kiváló minőségű, Manuel kávékülönlegességek bő választékát.
    Az üzletben, kellemes meleg színek dominálnak, na és persze a mosolygós, segítőkész személyzet. Említésre méltó a konyha, ami ellát minket, ha nem volt időnk otthon reggelizni, vagy egy rohanó hétköznap kellős közepén éhségünket akarjuk megszüntetni. Választhatunk többféle rántottaféléből, szendvicsből, salátából, vagy sütiből. Ezek mindegyike friss helyben készített, esztétikus élelem. Ha esetleg nem lennénk éhesek, csak nézegetni kell őket a pultban és pár percre rá, már meg is jön az étvágy. Ha nem konkrétan kávézni szeretnénk, vagy a presszónk utáni kísérőn gondolkozunk, akkor ott van a Coca Cola teljes italválasztéka, különböző szörpök, vagy ha nem kispályázunk, van lehetőség egy jó koktélra, vagy csapolt Stellára.

    A hely egésze dohányzó kialakítású, jó szellőzéssel, továbbá ingyenes WiFi-vel könnyíti meg a munkahelytől távoli munkát.

    Térjünk rá a hideg matekra:
    Presszó kávé: 230 forint, a hosszú változat: 250.
    Egy szép és fincsi latte, már 390 forintra rúg, de nem bánjuk meg.
    A teák széles választéka 250 és 450 forint között cirkál,
    egy korsó sör pedig 490 forintot ér.
    A gazdagon megrakott szendvicsekhez pedig bőven 500 forint alatt hozzájuthatunk, szóval a meki is kilőve.
    Összességében nem csak azért járunk jobban, mert nem kell a plázában hosszú percekig portyáznunk egy szimpatikus helyért a rideg környezetben, hanem mert többnyire áraiban és szolgáltatásában is üti azokat. Ha tehát a XIII. kerület, vagy újpest közelében járunk, nem kell a belvárosig mennünk egy jó kávézóért, hiszen a Cafe 5, pont útba esik. És majd elfelejtettem, rendezvények lebonyolítását is vállalják.

    Egyébként még van két másik üzletük is…

     

    Kolibrilina.blog.hu 2008.01.21.

    Ma azért sok jó dolog történt. Vagyis nem sok, de szép napom volt. Zsuzsival elmentünk a Café five-be nagyon jó hely, irtó fincsi mandulás csokit ittam. Csak kissé forró volt… :)

     

    C99.uw.hu

    Nagyon kultúrált és rendes hely, sokféle kávéval, shake-ekkel, turmixokkal, koktélokkal. Kedves és csinos felszolgálólányokkal, ízléses berendezéssel.
    Két hátránya van: nem túl olcsó (nem is annyira drága) és nagyon pici, körülbelül két 6-8 fős és 4-5 kétfős asztal van össz-vissz.
    Aki újpesten jár, és szeretne meginni egy kávét, mindenképp nézzen be ide. Hátha van szabad asztal.

     

    Index.hu 2006.08.22.

    Az új tapasztalatok lényege persze, hogy az ember lélekben és egyebekben is gazdagodjon, új ötletek foganjanak meg benne. Ha Karotta nem a Totalcarban piszmog egész nap, hanem szemfülesen körülnéz az Új Világban, jópofa autós-újságíró helyett egy jópofa kocsmárossal lenne gazdagabb a környék:
    Istenem, hogy miért nem vagyok én Dan Haluc altábornagy, hogy a biztos jövő ismeretében arcátlan tranzakciókkal tollasodjak! A libanoni háborúcska miatti tőzsdeesés közgazdaságtudományi nyilvánvalósága smafu ahhoz képest, hogy én mennyire ostoba voltam, amikor nem vettem üzletrészt a szerkesztőség alatti kávézóban.
    Pénteken, a költözködés előtti terepszemlén jeges kávét ittunk. Ma reggel a totalcar, heti értekezlete előtt lementem egy kiváló ciabattáért, mert szédültem az éhségtől. És akkor már ittam egy házi vérnarancsos jeges teát is, abban a vitamin. Mire felértem, kiderült, hogy mindenki más is kívánós, így az egész stáb visszament a kávézóba lapot tervezni. Ezúttal darjeeling teát ittam.
    Az értekezlet után megéhezik az ember, a szerkesztőségi ebédtől elálmosodik, így óhatatlanul a kávézóban találja magát (az éber dolgozó a munkáltató érdeke). Fenyő kolléga meleg, én hideg tejjel ittam a hosszú kávémat. Amíg ott üldögéltünk, beesett, ránk köszönt, élcelődött, kávézott, majd fizetés nélkül távozott Joób kolléga is. Én álltam helyt miatta.
    Délután két óra volt. Én harmadszor fizettem a Café Five-ban. Az első munkanapon. És nem vagyok tulaj. Szétbasz az ideg. Lemegyek, benyomok valami erőset.

     

    Kavehazak.hu 2006.02.01.

    Újpesten egyedülálló kezdeményezés volt a Café Five megnyitása. Az üzletvezető tudatos, letisztult, sallangmentes kávézót hozott létre a külvárosban. Az ételkínálat előremutató. A ciabatták, szendvicsek, olaszos ételek és saláták tökéletesen beleillenek a koncepcióba: a kávézó szép környezetet nyújt szendvicsezésre és az eredeti, házi csokoládés sütemény elfogyasztására.
    A Five-ban mindig tökéletesen a hangulathoz illő zene szól, az üzletvezető láthatóan minden apró részletet számon tart.

     

     

    Kavehazak.hu 2006.01.26.

    Én rendszeresen járok a cafe5-ba. És az én véleményem szerint egy nagyon kultúrált hely. A felszolgáló hölgyek nagyon kedvesek és segítőkészek. Kevés olyan helyet találtam ahol például forró csokiból ilyen nagy választék lenne. Nagyon kellemes és jól felépített kávézó.

     

    Kavehazak.hu 2006.01.24.

    Ha ekkor bárkit leszólít, hol tudna egy újság mellett békésen, ám mégis huszonegyedik századi környezetben elfogyasztani egy kávét, kérem, kalauzolják a Duna irányába száz méterre található új irodaépület irányába.

    Itt található, nem túl feltűnő utcafronttal, a Café 5 nevű kávézó. A kissé rideg, és még kevéssé belakott épület aljában kellemes meglepetést jelent a minimál stílusban kialakított, meleg színek által dominált kávézó tere.

    Az újságok, magazinok külön polcon sorakoznak, a pultban pedig sütemények, szendvicsek, saláták jelzik az olaszos jellegű kávézói választékot. A zene este is diszkréten szól, a laptopon dolgozók minden kívánságát teljesítik, a kávé pedig átlagon felüli.

    A Café 5 fiatal üzletvezetője elkötelezetten képvisel egy új kávézói kultúrát. Érezhetően szaporodnak az ilyen egyszerű, de átgondolt koncepción nyugvó kávézók, kávéházak. Egyre kevésbé kell szégyenkeznünk Karinthy úrék előtt.